Pihenjük ki magunkat végre!
L-Triptofán a természetes alvássegítő Saját magunk és a társadalom által elvárt mesterséges felgyorsított világban élünk. Örökké harcban állunk az idővel. Kergetjük, megállítanánk, keveselljük.
Az időt is gyarmatosítjuk, mindezt a pihenésünk és kikapcsolódás végül egészségünk rovására megy. Van aki éjjel tanul, dolgozik vagy éppen ekkor jár bevásárolni, ilyenkor élik az emberek szájber életüket: interneten beszélgetnek barátaikkal, csetelnek, lájkolnak.
Ha kinézel éjjel az ablakon látszik, hogy sok helyen égnek a fények, az utca is fényárban úszik. (Szófia) (Régen nem volt műsor hétfőn)
Genetikailag meghatározott bioritmusunkat négy hatás befolyásolja: a fény és a sötétség aránya, a testmozgás, az étkezések ideje és a pihentető, örömszerző társas aktivitás.
Triptofán pótlás előnyei Segíti az elalvást, javítja a pihentető alvás minőségét, ezáltal a regenerációt és a kognitív gondolkodást
Javíthatja a hangulatot, csökkenti a hangulatingadozásokat és segít a depresszió leküzdésében.
Segíti az étvágy kontrollálását azáltal, hogy csökkenti a szénhidrát függőséget, így előidézve a zsírvesztést.
A stressz Hétköznapi értelemben: „folyamatos feszültség” vagy „tartós idegesség”, mely rendszerint egy vagy több állandó negatív ingerre adott tartós válaszreakció a szervezet részéről.
Tartósan fennállás esetén komoly pszichés és fizikális egészségkárosodást okoz, gyengíti a szervezet védekezőképességét.
Mi okozza a stresszt? Társadalmi ok: háború, katasztrófa, gazdasági nehézségek
Felgyorsult életvitellel, információözön
Életvitel változásai: költözés, állásváltozás, állás elvesztése, házasság/válás, gyermekvállalás, (komoly) betegség, lakáshitel.
Tartós stressz következményei - Rossz közérzet
- Szorongás, akár pánikrohamokig
- Depresszió
- Evészavarok
- Alvászavarok
- Menstruációs problémák
- Immunrendszer csökkent ellenálló képessége (fertőző betegségek iránti fokozott hajlam, daganatos betegségek)
- Szív-érrendszeri betegségek fokozott kockázata
- Hajhullás
Depresszió tünetei - „depressziós” hangulat, szorongás
- Érdeklődés, az örömre való képesség csökkenése, hiánya
- Pesszimizmus
- Csökkent aktivitás
- Önértékelés csökkenése
- Koncentráció és figyelem csökkenése, memóriazavar
- Étvágy- és alvászavar
A szorongás Feszültség, félelem érzése
Hangsúlyozott vegetatív tünetek: - Pulzusszám emelkedése
- Pupillatágulat
- Remegés
- Émelygés
- Hideg- és hőérzékenység
- Záróizmok feletti kontrollvesztés
Tartós szorongás következménye: ALVÁSZAVAR
Miért fontos az alvás? Alapvető létszükséglet főként az idegrendszer regenerálódásához.
Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.
Ilyenkor „töltőre helyezzük magunkat”.
Az alvásigény Az alvásigény idősebb korban csökken
Életünk egyharmadát átalusszuk.
DE! A túlzásba vitt alvás akár 15%-kal is növelheti a korai halál kockázatát - mutatott rá egy az American Cancer Association egymillió ember adatai alapján.
Alvás minősége fontosabb, mint a mennyisége!
Álmatlanság Nem ritkán előfordul ezekben az esetekben, hogy az egyén arról számol be, hogy 10 óra alvás után is álmatlanság és a fáradtság érzése gyötri. A valóságban nem aludt 10 órát a mikroébredések miatt.
Miért baj a kialvatlanság? Csökken a munkateljesítmény, a figyelem, a reakcióidő, tanulási- és tűrőképesség
Ingerlékenység, fáradtság jelentkezik
A testi és szellemi leépülés, krónikus betegségek kockázata is fokozódik
Az alvás szabályozói Az alvási ciklus és az ébrenlét a hormon termeléssel függ össze.
A melatonin termelődését a fényviszonyok is befolyásolják. (ezért is gyakoribbak bizonyos depressziók ősszel-télen!)
Szerotoninból képződik
L-triptofán aminosav A 20 emberi fehérje alkotó aminosav egyike
Esszenciális aminosav
Táplálkozás útján juthatunk hozzá
Forrásai: Különösen nagy a mennyisége a csokoládéban, a zabban, a banánban, a tejben, joghurtban, húsokban, tojásban, halfélékben, a baromfifélékben, olajos magvakban.
Triptofán szerepe B3-vitamin és szerotonin képződik belőle.
A természetes alváshoz szükséges agyi melatonin előanyaga is, ami szerotoninból képződik.
Közvetlen hatást fejt ki a központi idegrendszerre
A szerotonin és az étvágy A szerotonin befolyásolja azt is, hogy éhségérzet esetén milyen élelmiszert választunk szinte tudat alatt: a szerotonin megfelelő szintje serkenti a fehérje fogyasztását és gátolja a szénhidrátok túlzott bevitelét.
Lehangoltságkor ezért is nassolunk gyakran édességet bánatunkban…
Álmatlanság növeli az étvágyat
Triptofán pótlás előnyei Segíti az elalvást, javítja a pihentető alvás minőségét, ezáltal a regenerációt és a kognitív gondolkodást.
Javíthatja a hangulatot, csökkenti a hangulatingadozásokat és segít a depresszió leküzdésében.
Segíti az étvágy kontrollálását azáltal, hogy csökkenti a szénhidrát függőséget, így előidézve a zsírvesztést.
Figyelem!
SSRI és egy szerotonerg hatású antidepresszáns mellett ne szedjünk emelt dózisú triptofánt.
Vérnyomást befolyásolhatja, így vérnyomáscsökkentőkkel csak orvosi konzultáció után szedjük párhuzamosan.